A kétnapos kecskeméti rendezvényen a XXI. század legkorszerűbb légi járművei mellett bemutatják a Magyar Honvédségben rendszeresített egyéb eszközöket is, amelyeket itthon, és a békefenntartók révén a világ számos pontján használnak katonáink.

A honvédelmi miniszter rövid tájékoztatójában a repülőnap egyik fontos céljának nevezte, hogy az államalapítás ünnepére szervezett országos események között legyen egy olyan is, ami százezrek figyelmére tarthat számot. Ezt a szándékot kiválóan fogja szolgálni az a párbaj, amelynek során egy gyorsulási verseny keretében összeméri erejét a svéd légierő Gripenje, illetve a Red Bull Racing Forma–1-es autója. Tovább fokozhatja az érdeklődést, hogy a repülőnap egyik legérdekesebbnek ígérkező programjában tevékeny részt vállal két ismert médiaszemélyiség, Palik László és Bochkor Gábor. Kettejük szereplése közt azonban lesz egy apró különbség, hiszen amíg Palik saját maga vezeti a versenyautót, addig Bochkor – aki két éve már repült MiG–29-es vadászgéppel – csak utas lesz a kétüléses Gripenben, amit egy svéd pilóta fog kormányozni.
Bár Magyarországon először mérkőzik meg egymással repülő és az autósport királykategóriájának egyik résztvevője, hasonló erőpróbára már volt példa: tavaly Rómában a Forma–1 hétszeres világbajnoka, a ferraris Michael Schumacher kelt versenyre egy Eurofighterrel. Akkor mindkét résztvevő a földön haladt, Kecskeméten viszont csak a Forma–1-es autó lesz a kifutópályán, a Gripen pedig „átesési sebességgel” – hozzávetőleg 200 km/h tempóval – a levegőben érkezik meg a rajtvonalhoz. A felek négy alkalommal, négy különböző távon (500, 1000, 1500 és 2000 méter) mérik össze tudásukat a 2500 méter hosszú aszfaltcsíkon. A versenyt különösen izgalmassá teszi, hogy a végeredmény szinte megjósolhatatlan. A mindössze 600 kilogramm súlyú F1-es gép dinamikus gyorsulásának köszönhetően ugyanis pillanatok alatt eléri a 200-as tempót, és a 900 lóerős Cosworth-motornak köszönhetően a kifutópálya végére akár 300 km/h sebességgel is száguldhat.
A sajtótájékoztatón nem tudott jelen lenni a hét végi barcelonai nagydíjra készülő Red Bull Racing csapatfőnöke, Chris Horner, aki videoüzenetben köszöntötte a jelenlévőket. A Jaguar-istálló felvásárlása nyomán létrejött, és az idei sorozatban újoncként kiválóan helytálló együttes irányítója nagy kihívásnak nevezte a rendhagyó kecskeméti párbajt, ugyanakkor örült ennek a nem mindennapi lehetőségnek. Hozzátette: ha Palik jól teljesít, szívesen látják máskor is a volán mögött. Tekintettel arra, hogy az esemény egy héttel követi a Forma–1-es Magyar Nagydíjat, a Red Bull Racing felszerelésének egy részét Magyarországon hagyja, így Paliknak lesz elég ideje felkészülni a repülőnap egyik legnagyobb látványosságára.
|